Egy férfi rohant a fák között a sötét ködös éjszakai erdőben. Mögötte elemlámpák fénye villant fel egyre közelebbről, a távolban kutyaugatás és helikopter zaja hallatszott. Ruhája szakadt és véres volt, kezében a bibliáját szorongatta, és hangosan kapkodva vette a levegőt. Megsérült, amikor a kocsi az árokba borult. Imát mormolt magában egyre hangosabban és közben egész testében remegett. – A bűn sötét erdejébe jutottam. - Szakadt véres piszkos ruhája ellenére is látszott rajta, hogy egyházi ember, Isten szolgája. Ő Jeff Smith tiszteletes, Old Haven lelkipásztora. Egyre mélyebbre jutott az erdőben, de nem állhatott meg, most jött el az idő, hogy küldetését végrehajtsa. Hideg márciusi ködös idő volt a Maryland-i erdőben. - Ebben az évben korábban lesz húsvét. - Emlékeztette magát. Aztán teljesen másfelé kalandoztak el a gondolatai:  – Paráznák nem örökölhetik Isten országát. És lesznek ketten egy testté. Ne paráználkodj!- Bibliai idézeteket ismételgetve rohant mindenféle útirány nélkül, pedig tudta nagyon jól, hogy hová fog eljutni. Ment a szíve után, amely egyre erősebben vert, majd kiugrott a helyéről. – Meg kell találnom őt! Ki kell szabadítanom! – hörögte egyre kimerültebben és csak futott tovább. Közben még egyszer visszagondolt arra hogyan is került ide, milyen szörnyű események láncolata vezetett idáig. Hirtelen megrohanták az emlékek, amikor az egész elkezdődött és mielőtt minden rosszra fordult volna. Mi hozta őt ide? A nő iránti szerelem? Küldetéstudat? Vagy az a különös vonzalom, amelyet nem tud megmagyarázni? Visszaemlékezett arra a napra, amikor először találkoztak...

A bejegyzés trackback címe:

https://rovidirasok.blog.hu/api/trackback/id/tr61875127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása